ESKÜVŐ

Kedves Jegyespár !
Először is szeretnénk gratulálni leendő házasságkötésetekhez. Örülünk,hogy a bulitokhoz DJ szolgáltatást terveztek igénybe venni. Engedjétek meg,hogy néhány szóban bemutassuk, hogyan is épül fel zeneileg egy esküvő, illetve segítsünk az esetlegesen még bennetek lévő kérdések megválaszolásában.
Egy esküvő zeneileg egy összetett feladat, amit gondosan meg kell tervezni az elejétől a végéig.  Egy jól kiválasztott zene még hangulatosabbá tudja varázsolni a szertartás különböző mozzanatait.

Hogyan is épül fel zeneileg egy esküvő ?
Az első állomás a polgári szertartás, Amennyiben úgy döntötök, hogy a polgári szertartás is a buli helyszínén lesz, ennek hangosításában és zenei kivitelezésében is tudunk segíteni. Amíg vendégeitek gyülekeznek, elfoglalják a helyüket és várnak Titeket, addig az alkalomhoz illő háttérzenét biztosítunk. Ez után következik a bevonuló zene. Vezeték nélküli mikrofon lesz a segítségetekre, hogy a boldogító IGEN-t mindenki hallja. Amíg a gratulációkat fogadjátok ismét zene szól a háttérben. Legközelebb a buli helyszínén halljátok a hangunkat, ahol folyamatosan halk háttérzenét adunk egészen a nyitótáncig. Ez után következhet a várva várt buli első része egészen a menyasszony táncig. Miután a menyasszonyt elrabolták újra a bulizásé a hangsúly kifulladásig.

Amit mindig szem előtt tartunk:

– Az egész násznép és a különböző korosztályok zenei igényeit kiszolgálva zenélünk.
– Előre egyeztetett kívánság listátokat mindenképpen hallani fogjátok.
– Egy zenét vagy stílust ki nem állhattok ? Jöhet a tiltó lista és biztosan nem fogjátok hallani.
– Amennyiben a szertartás bármelyik mozzanata alatt saját zenét szeretnétek hallani, természetesen nincsen akadálya.